Sony-mese

Japánban jártunk - hamisítatlan Sony tapasztalatok

Sony-mese

Egy szép, verőfényes napon hamuban sült, vákuumcsomagolt téliszalámival elindultunk napkelet felé, a cseresznyefák országába szerencsét próbálni valahogy úgy, ahogy katonáéknál szokás: irány az ég alja-közepe! Aztán sorra jöttek a megpróbáltatások, mert bizony sok próbát kell ám annak kiállnia, aki bebocsáttatást akar nyerni a Sony Birodalomba!

Kezdjük mindjárt azzal, hogy tisztességesen le sem lehet ülni az asztalhoz, mivel hogy nincs is szék. Aztán arra is vigyáznia kell ám, hogyha nem elég gyorsan csattogtatja a pálcikáit, elmászik a vacsora! A szomszéd tányérjából pedig még Japánban sem illik visszacsalogatni...

Sony hangfal, hifi szerviz

Egy biztos: kevés lehet arrafelé a derékfájós földi.

Japán és a japán hozzáállás sem igazán érthető a fehér ember számára, akár egy életen át sem (na ez az, ami a felkelő nap országában majd' húsz évvel többet jelent, mint kicsiny hazánkban!), mert mondjuk melyik klasszikus magyar sztereotípiába építhető be a betonkeverő-kezelő munkás hófehér kesztyűje?

Minden bizonnyal az ordító ellentétek egymásnak feszülése teszi Japánt és a Sonyt egyedivé, ugyanakkor hasonlóvá. Kész rejtély, hogy mi kapcsolja össze a My First Sonyt a szélessávú elektrosztatikus hangsugárzóval... Aztán ugyanolyan érthetetlen, hogy az a japán átlagmunkás, aki este 10 után végez a munkájával, s az automata légkondicionált - korántsem kisméretű - autójával hazafelé zötykölődik, egy tágasnak nehezen nevezhető 20-30 négyzetméteres kis lukba érkezik haza, ahol ötödmagával éldegél. Az "It's a Sony" vagy az "It's Japan" szlogenek szinte teljesen egyenértékűek, mert mint megbizonyosodtunk róla, a Sony és Japán elválaszthatatlanul összefonódtak és kölcsönösen befolyásolták egymás arculatát.

Érdekesek, ugyanakkor tanulságosak is a Sony óriás eladási statisztikái: mint a jövő rejtelmeit ismerő üveggömbből, úgy olvashatjuk ki saját sorsunkat belőle. Lehetetlen letagadni, hogy a jövő technológiáját, médiáit látjuk rajta keresztül.

A legfontosabb kétség kívül a Mini Disk (MD). Fantasztikus tempóban tör az élre: maholnap többet adnak el belőle, mint a kazettás magnókból! De nemcsak a békebeli mágneses hanghordozókat fenyegeti a kihalás veszélye, hanem magát a tinédzserkorú CD-t is. (Akik mindenhol vagy nőt vagy pénzt sejtenek a háttérben, most is kajánkodhatnak egy sort: az MD-ből csak a Sony kap jogdíjat, míg a CD-ken osztoznia kell a Philips-szel!) Egyre több cég hódol be neki: a kisebbek, mint a Denon, a Sharp, stb. után hűségnyilatkozatot tett már a Panasonic is. A japán boltok tele vannak műsoros és üres lemezekkel, de a fejlesztőgárda is kitett magáért: szinte hihetetlen, hogy milyen kevés információból milyen sok zenét tudnak visszavarázsolni!

CD-ben már csak a maradiságáról nevezetes vén kontinens tartja az iramot, Amerikában pedig minden mást háttérbe szorított a házimozi őrület. Érdekesen alakul az autóhifi részleg képe. Olyannyira nem - sőt nagyrészt nem - csak a szigorúan vett autó audióról szól a történet, hogy át is  keresztelték mobile electronics-ra. És hogy mennyi mindent ötvöz magába ez a fogalom, arra szolgáljon magyarázatul a most következő igaz mese.

Egyszer volt, hol nem volt, túl a Csendes-óceánon, (de azért Kamcsatkán innen!) valahol Honshu szigetén volt egyszer egy autópálya. Ezen a híres neves, nevezetes pályán autózik hősünk. Az efféle utak azért az üveghegyen túl is unalmasak, ezért hát, lássatok csodát, zenehallgatással enyhíti magányát. A zeneforrása sem akármilyen ám! Hifi készüléke egy kisméretű (pont akkora, mint két szabvány rádiómagnó) színes LCD képernyőn kommunikál a vezetővel: mutatja, milyen muzsika szól éppen, meg azt is, milyen idő várható. Aztán. ha jön egy nagy dugó, mert bizony van belőlük szépen (némely sztrádát nemes egyszerűséggel csak parkolóútnak neveznek!), s majd' megöli az unalom, motorizált lovagunk kattint kettőt: a kijelző máris TV készülékké alakul, s azon nyomban hihetetlen jó minőségben (ha van hátul is hangszórója, akkor akár surroundban is) élvezheti a több tucat csatorna egyikét. Aztán ha elege lett a Dallasból, vagy azon kapja magát, hogy bizony eltévedt, elkezd tanakodni, hogy milyen úton juthat el leggyorsabban a mesebeli királylányhoz. Tarsolyából előkapja hát az adott nagyváros térképét CD-ROM-on, beilleszti a CD-játszóba, és a mellékesen a rendszerbe integrált műholdas navigációs varázsműszerével máris méteres pontossággal megtudja, hogy a kerek erdő melyik sarkában veszett el, s merre vezet a legrövidebb út szíve hölgyéhez. S ha kedves gyermekek, ettől sem pukkadtatok me... illetve aludtatok el, ráadásként jöjjön a debil (vagy mobil-) telefon is! Erről az elvarázsolt rút békáról annyit azért illik elmondani, hogy a világnak azon a fertályán még csak véletlenül sem 450 vagy 900 MHz-en ketyeg, hanem 1 és 1.5 GHz-en, csak hogy el ne felejtsük, hogy hol is az "az élvona-a-al". A  telefon aztán szépen, csendben, automatikusan felhívja a közlekedési információs központot, digitalice megkérdezi, hogy merre van útlezárás meg a hétfejű sárkánycsapda, s hősünket aszerint irányítja tova. Itt a vége (egyelőre), fuss el véle!

Egy árnyalatnyival komolyabbra fordítva a szót: sem a tervezési, sem a gyártási folyamatban (már amibe bepillantást nyerhettünk) nem sok rendkívüli akadt. Szépen rendben, tisztán ketyegett minden. Lehet hogy ebben van a csodaképlet elrejtve? A konstruktőrökről is csak két dolog derült ki: saját szűkebb szakterületüket hátborzongatóan magas színvonalon művelik, meg hogy legalább annyit tudnak angolul, mint mi oroszul... Azt hogy szűkebb szakterület, tessék véresen komolyan venni: az ES-széria tervezői nemhogy a miditornyokról meg walkmanekről árult el tájékozatlanságot, de még a kommersz hifi-komponensekben sem volt otthon! Nehezen fért a fejünkbe az a szokatlan tény, hogy a vállalatbirodalom egyes tartományai vasfüggönnyel vannak elszeparálva egymástól: foglalkozzon mindenki a saját dolgával! Logikus...

A Sony legnagyobb, kitekanto-i gyára is inkább apró ötletek tárháza, mint a csodák birodalma. Érdekes a visszalépés a pont a Távol-Keleten legmagasabb szintre fejlesztett egy munkás - egy művelet munkamódszertől. Sok olyan dolgozó akadt, aki egy-egy készülék teljes összeszerelését és felélesztését egymaga végezte. Természetesen a nyákok beültetve, a vezetékek méretre vágva, a dobozok meg félig összeszerelve érkeztek hozzá, de ez akkor is üde színfolt robotizált világunkban. A Sony szerint így jobban megy, s ő csak tudja, mit csinál...

Bebocsájtást nyertünk a Media World nevű elvarázsolt kastélyba is, ahova - akár csak a mesék birodalmában - egyszerű földi halandók be sem tehetik a lábukat. Az elnevezés talán önteltnek hangzik, de a látottak maradék kételyünket is eloszlatták: ami ma a világon elektronikus médiákban létezik, abban a Sony mindenhol jelen van, jórészt vezető szerepet betöltve. A legnagyobb varázslat kétségkívül a profi videotechnika ördögi trükkjei voltak, de az már egy másik műfaj (írjon róla a Sky Magazin!).

A sok megismert újdonság közül kiemelkedőnek érzem az álló lézerfejes CD-mechanika kifejlesztését. Az ötlet pofonegyszerű: rögzítsük le szilárdan a pick-up-ot, és mozgassuk a forgó lemezt egy motorral, axiális irányban is! A kellemes meglepetés az a dologban, hogy a technika ezúttal nem az egyszerűsítés (=leolcsósítás) felé vette az irányt, hanem újra az oly sokszor elhanyagolt hangzási szempontok játsszák a főszerepet.

Hasonlóan kellemes szájízt hagyott maga után egy másik újdonság, az SS-10R névre hallgató szélessávú elektrosztatikus hangszóró (fognak még hallani róla!). Mindez csekély négymillió forintért, made by Sony! Ami eddig csak kis audiofil speciálcégek boszorkánykonyháiban fortyogott, azt íme, a legnagyobbak is le tudják másolni. Mit másolni, továbbfejleszteni! Hogy most félnie kéne a Martin-Logannek vagy mondjuk az Apogeenek?

Nem hiszem. Nem azért, mintha az SS-10R akár csak egy hangyányival is rosszabb, vagy csúnyább lenne, mint amazok. Egyszerűen csak arról lehet szó, hogy a Sony megmutatta oroszlánkörmeit a világnak. Az eddig is sejthető volt, hogy olyan készülékkel rukkol ki a piacra, amilyennel csak akar. De csak olyannal akar, amelyik a vállalkozás méretei által determinált darabszámban gazdaságosan eladható - ez ugyanis a profit forrása, a részvényesek mindennapi betevője (nem bolondság!). Elektrosztatikus hangsugárzóból - hívják azt bárhogy - a tizedét sem adják el annak, amennyire a Sonynak érdemes lenne ráharapnia. A nagy hal ugyan (általában) megeszi a kis halat, de a túl kicsit ő is visszadobja!